Aktuális

Az érme, az ezüstpohár és a viaszpecsét

2022.12.08

December első múzeumbogár klubfoglalkozásán a címben szereplő három tárgy vonta magára a gyerekek figyelmét. Mi a közös bennük? Az, hogy érdekesnél érdekesebb szombathelyi történetek kapcsolódnak hozzájuk.

Az érme, az ezüstpohár és a viaszpecsét

Miután múzeumbogaraink alaposan megvizsgálták az asztalra készített műtárgymásolatokat, Tóth Kálmán (Kami) képeket, írásos forrásokat helyezett melléjük. A kutatómunkának köszönhetően lassacskán mindegyik régiség története körvonalazódott. A klubtagok egy-egy következtetése sokszor egészen közel járt a valósághoz. A régiségekhez kötődő eseményekről végül a foglalkozásvezető lebbentette fel a fátylat.

A Márk által vizsgált reneszánsz stílusú ezüstpoharat több más drágasággal együtt a Bocskai István által vezetett felkelés idején rejtette el egy jómódú szombathelyi polgár. Az értékes lelet 1963-ban került elő a belső Uránia udvar nyugati részén lévő épület alapozásakor. A kincslelet legszebb darabjai ma a Savaria Múzeum állandó kiállításán tekinthetők meg.

Két pénzérme, illetve a Petőfi Sándor és Szily János utcák sarkán álló ház homlokzatát díszítő kronogramma segítségével a napóleoni háborúk korát idézték fel a foglalkozás résztvevői. Kevesen tudják, hogy városunk 1809-ben 110 napon át francia megszállás alatt állt. A „gall kakasok” távozását a szombathelyi líceum tudós paptanára, Kresznerics Ferenc egy gyúnyverssel ünnepelte, amelynek szinte minden sora mosolyra fakasztó történeteket rejt.

Az érme, az ezüstpohár és a viaszpecsét

Marci az általa választott viasz pecsétnyomaton azonnal felismerte az egykori várostorony képét. Forrásai ez utóbbi pusztulásáról és újjáépítésének szándékáról szóltak. Az 1817. évi tűzvész különösen nagy károkat okozott:

Szent György havának 27ik napján estve […] a tüzes lángok még a város tornyát és piaci kápolnáját is annyira megemésztették, hogy a harangok leestek és azokbul kettö el is olvadott...”

A francia hadsereg öltözete

A délután zárásaként a résztvevők szövetkesztyűt húzva fellapozhatták a Nagy Francia Enciklopédia 1771-ben kiadott egyik kötetét, a Savaria Múzeum könyvtárának értékes darabját.

A foglalkozást jó szívvel ajánljuk rendhagyó történelemórák keretében a Szombathely története iránt érdeklődő diákcsoportok számára.

Sztelly-TK

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza